Rettegjetek benzinesek?!

2012.06.07. 11:11

Bőséges volt a szerda: eső, köd, tócsák, vének tanácsa, többszöri versenyhalasztás, minden, ami finom: ezért szeretjük a Tourist Trophy-t. Végül magyar idő szerint, este negyed nyolckor engedték útjukra, ezen a héten másodszor, a Supersport kategória versenyzőit. A helyi menő Dan Kneen a hétfői futamon elszenvedett sérülése miatt nem indult.

Már az első mérőállomásnál feltűnt, a Dunlop testvérek nem szarral gurigáznak, nyerni akarnak. William haladt az élen, mögötte Michael. Az öröm sajnos nem tartott sokáig, William Kirk Michael-ben kiesett, vezető pozícióját öccse örökölte meg. A futam nagy vesztese, az első versenyen is balszerencsés Gary Johnson volt. Hondája közvetlenül a rajt után megadta magát. A második kör végén Dunlop már több mint hét másodperccel vezetett Donald előtt, Anstey tizenhat másodperccel a harmadik helyen állt. McGuinness és Farquhar zárta az első ötöt. Guy Martin nem csillogtatta tudását, ötven másodperces hátránnyal a hetedik helyről kezdte meg a boxkiállást.

A sorrend aztán felborult, Farquhar McGuinnesst, Hutchinson Martint előzte a gyorsszerviz után. A harmadik kör még rádión hallgatva is izgalmas volt. Farquhar üldözőbe vette Ansteyt és Cameron Donald is szorgalmasan dolgozta le hátrányát Dunloppal szemben. Michaelt viszont más fából faragták, amint érezte a veszélyt rákapcsolt, és elvette Donald kedvét a további ostromtól. Az utolsó kör előtt – Dunlop, Donald, Farquhar, Anstey, McGuinness a sorrend.

Dunlop a nem létező tartalékait is kipréselte magából, előnyét tovább növelte; a meglepetésember viszont Bruce Anstey volt. Este ismét pezsgőzni akar, hátránya egy másodperc alá olvadt Farquharral szemben. A Kawasakis rákapcsolt: a következő szektorban ismét biztonságban érezhette magát, de Anstey továbbra sem adta fel. Dunlop megnyeri a versenyt, Donald a második, közben Farquhar is beér a célba, de mindenki az új-zélandit várta. Ezúttal nem volt szerencséje, Farquhar egy századdal megőriztr dobogós helyét a veteránnal szemben. McGuinness ötödik, Ian Hutchinson a végén nagyot motorozik és feljön a hatodik helyre. A közönségkedvenc Martin csak a nyolcadik, hátránya két perc – ennyi idő alatt pont lecseréli egy Scania kerekét.

A huszonnégy éves Michael Dunlop harmadik trófeáját gyűjtötte a TT-n. Még tavaly, a Senior TT előtt egy órával botlottunk bele a büfésoron, miközben kocsikerék nagyságú hamburgert falatozott olajos kézzel. Szimpatikus srác.

Az időjárás majdnem kibabrált a rendezőkkel, de azok nem hagyták magukat – mindhárom tervezett futamot lebonyolították. A Supersport előtt az oldalkocsisok és a TT Zero indulói mérték össze tudásukat.

Jelentem, Michael Rutter történelmet írt, hivatalosan is átlépte a 100 mérföld/órás körátlagot, az elektromos MotoCzysz nyergében. Így Man-sziget kormánya átadta a 10000 fontról kiállított csekket, melyet fődíjként tűztek ki annak, aki először átlépi az álomhatárt. A második leggyorsabb John McGuinness volt a Team Mugen Shinden prototípusával. Rutter csapattársa, Mark Miller pedig a harmadik leggyorsabb átlagot motorozta, így ő állhatott a dobogó alsó fokán. A 100 mérföld/órás körátlagot egyébként először Bob McIntyre döntötte meg 1957-ben.

Az oldalkocsisok versenyében nagy küzdelem folyt az első helyért. A Reeves/Sayle páros ezúttal szerencsésebb volt, mint az első futamban. A verseny első felében vezettek, ám a Molyneux/Farrance páros ismét megállíthatatlan volt, megnyerték a második a futamot is. Molyneux, így már tizenhatszoros TT győztesnek mondhatja magát. A Reeves/Sayle párosnak meg kellett elégednie a második hellyel, a Birchall fivérek a harmadik helyen végeztek.

Supersport eredmények

Oldalkocsi eredmények

TT Zero eredmények