A Honda tudja, hogy kell spórolni

2012.10.26. 11:22

Korábban már beszámoltunk az ötszázas Honda érkezéséről – most itt az újabb, immár éles képek, amelyből több fontos tény is kikövetkeztethető. A praktikus 700-as motorcsalád után a japánok a félliteresek szinte kihalt kategóriájában szeretnének nagyot gurítani: rögtön három különböző géppel érkeznek a milánói EICMA motorkiállításra.

A sportos CBR500 mellé egy meztelen CB500R roadster is érkezik. A trió harmadik tagja a VFR800X és a NC700X vonalait öröklő 500X lesz – a Honda ugyanazzal a vázzal és technikai alappal három teljesen eltérő külsejű járművet kínál majd. A hagyományos teleszkóppal és központi rugóstaggal szerelt gépek folyadékhűtéses kéthengeres motort kaptak; a gyártás Thaiföldön lesz.

Az A2 jogosítványkategóriát tekintve az 500-asok ereje körülbelül 47 lóerő lesz – ennyi bőven elég a napi közlekedéshez és túrázáshoz egyaránt. Ismerve eddigi árpolitikájukat, a pénztárcakímélő megoldások hívei lesznek, ami nem baj: szükség van egyszerű, a mindennapokban is jól használható motorkerékpárokra.