Aszfaltra való, a marketingesek kamuznak

2012.11.10. 09:19

Új ruha, új motor: az Aprilia átöltöztette a Dorsoduro 1200-at, majd a múlt homályából előkapták a Caponord nevet és leporolták. A túramotor, amelyet akkor és most is nagy testű enduróként próbálnak aposztrofálni, csak aszfaltra, esetleg kátyúk közé való: a 17-es kerék és az utcai gumi mindent elárul.

Az biztos, hogy a váz-futómű-fék-motor egységben nem fogunk csalódni. A milánói motorkiállítás előtt kiadott végleges kép azt is elárulja, hogy az üléshelyzet, a kormány és a lábtartók elhelyezése hosszú, kényelmes motorozást enged meg – a legtöbb vásárlónak ez untig elég.

A korábbi Caponord jóval molettebb volt a most megjelenőnél – a fejlesztők és marketingesek céljai közt bizonyosan ott volt a sportosság. Hogy a valóságban lesz-e könnyed kanyargás, szinte biztos, a fejlesztéshez alapul vett Dorsoduro sokat ígér.

A 90 fokos hengerszögű V2-es 130 lóerejéből feltehetőleg egy keveset elvesznek, hogy nyomatékirányba hangolják el a konstrukciót. A többi csemege, mint az ABS, a kipörgésgátló, a régóta fejlesztett ride-by-wire biztosan megmarad.

A képek alapján 43-as Sachs fejreállított villát is hagyták – nincs ezzel baj, a rugóútja 160 milliméter, amely bőven elég egy motorra, amelyet igazából aszfaltos utazásokhoz szánnak. Az eddig az ülés alatt kivezetett kipufogó lekerül, így jobban pakolható majd a Caponord. A megoldás a súlypontot is pozitívan befolyásolja, igaz, a formás lengővilla kevésbé tud így érvényesülni. Annyi baj legyen...