A Yamaha átáll a sötét oldalra

2013.06.07. 15:09

Tavaly októberben, a kölni Intermoton mutatta be izgalmas tanulmányát a Yamaha. A japán gyártó húrokból épített szoborban helyezte el új háromhengeres blokkját, melyet P3 néven emlegetnek. Arról akkor még nem beszéltek, hogy milyen motorba építik be először, de a bemutató már közeleg.

Bár a kiadott, alig több, mint félperces teaser-videón a motorból semmit nem láthatunk, a Yamaha arra próbál utalni, hogy ezúttal egy igen izgalmas géppel készülnek. A The Dark Side of Japan (Japán sötét oldala) címet viselő felvétel azt sugallja, hogy a szabálykövető japán emberek éjszaka egy teljesen más, vadabb arcot is tudnak mutatni – a Yamaha is képes arra, hogy izgalmas, különleges motorral törjön a középkategória csúcsára.

A háromhengeres, folyadékhűtéses blokk az előzetes találgatások szerint 750 köbcenti körüli lehet, a köré épülő motorkerékpár tervezése pedig Kunihiko Miwa nevéhez fűződik – az ő vezetésével készült a kilencvenes évek végén az R1-es és az R6-os is. Miwa szerint itt az ideje, hogy a japán gyártó egy dögös, és technikailag is érdekes géppel forgassa fel a sportmotor-világot.

A hivatalos bemutatásra június 11-éig kell várni, amikor már a sorozatgyártásra kész motort láthatjuk majd, és az új háromhengeres adatait is megismerhetjük. Mindenesetre nem bánnánk, ha szintén októberben megvillantott Moto Cage-Six formavilágát ültetnék át gyártásba a japánok.