Őrizetben az autókat és motorokat felgyújtó férfi

2013.06.18. 11:58

Őrizetbe vett a rendőrség egy fiatal férfit, aki múlt péntek óta két autót és két motorkerékpárt gyújtott fel a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője kedden az MTI-vel.

Kovács Viktória elmondta: a M. Balázs 23 éves tiszaszigeti férfi múlt péntek hajnalban a XI. kerületi Hengermalom úton egy parkoló cabrio típusú autó vászontetejét gyújtotta meg, aminek következtében a jármű utastere teljesen kiégett. Három nappal később, szintén a XI. kerületben, a Szabolcska Mihály utcában egy autó kipufogócsövébe gyűrt papírt gyújtotta meg, majd hétfőn az Ulászló utcában parkoló két motorkerékpár benzincsövét kitépve gyújtotta fel a szivárgó üzemanyagot.

A szóvivő közölte, több esetben a tűz átterjedt a parkoló autókra is, az anyagi kár megállapítása folyamatban van. Kovács Viktória hozzátette: a férfit állampolgári bejelentés alapján fogták el a XI. kerületi rendőrök. A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Az MTI úgy tudja, egy Budapesten tanuló egyetemista fiú a gyújtogató.