2013.12.28. 15:09

A hetvenes évek egyik ikonikus versenymotorja volt a Yamaha TZ 750-ese. Olyan legendák is ültek a nyergében, mint a sokszoros világbajnok, Giacomo Agostini. Mielőtt élesben is kipróbálták volna a gépet, még 1973-ban Japánban kezdte tesztelni Kel Carruthers. Most éppen ezt az első tesztpéldányt kínálják eladásra az eBay-en.

A #409-100001-es sorozatszámot viselő versenygép a teszteket követően sokáig a Yamaha egyik gyári pilótájának, Sadao Asaminak a tulajdonát képezte. Ezután átszállították az Egyesült Államokba, ahol az egyik gyári szerelőnek köszönhetően kerülhette el a bezúzást: alkatrészeit bedobozolták, így mentették meg az utókor számára.

A kétezres évek végén került jelenlegi tulajdonosához, aki tizenkét nagy doboz tartalmából kezdhette meg a restaurálást. Az eredeti tesztgép teljes váza és burkolatai egy komplett, soha nem indított sornégyest rejtenek.

Az aukciós oldalon még január másodikáig tart a licit. Aki magáénak szeretné tudni a gyorsaságimotoros vébék történetének egy darabkáját, nem árt, ha komoly tartalékokkal rendelkezik: az ár ugyanis nem kevesebb mint 120 ezer dollár (25 millió forint).