2014.01.19. 16:56

Két hét és mintegy 8500 kilométer megtétele után Chilében célba ért a Dakar mezőnye. A motorosoknál végül elmaradt a meglepetés: a címvédő Cyril Despres-t ugyan megfosztották trónjától, a KTM viszont továbbra is egyeduralkodó a világ egyik legkeményebb tereprali-versenyén.

Negyedik Dakar-győzelmét ünnepelhette a spanyolok klasszisa, Marc Coma, aki közel kétórás előnyt épített ki a végéig honfitársával, a szintén KTM-es Jordi Viladomsszal szemben. A dobogó harmadik fokára a Yamahával versenyző Olivier Pain állhatott fel, megelőzve márkatársát, a tavalyi győztes – és ugyancsak francia - Despres-t.

Az idei verseny egyik nagy meglepetését a hondás Barreda okozhatta volna, azonban az utolsó előtti szakaszon eltörött a kormányvillája. A spanyol versenyző így az összetett hetedik helyére esett vissza, innen pedig már az utolsó szakaszon aratott győzelmével sem tudott feljebb kapaszkodni. Szintén erőn felül teljesített az első hat szakaszon a francia Alain Duclos, aki féltávnál még dobogós helyen várhatta a folytatást Shercója nyergében. A hetedik szakaszon azonban navigációs hibát vétett, a kilencediken pedig műszaki hiba miatt véget is ért számára a verseny.

Az egyetlen magyar színekben induló motoros, Dési János ötvennegyedikként ért célba, őt egyetlen pozícióval előzte meg a szerbiai magyar Saghmeister Gábor. Ők mindketten KTM-mel vágtak neki a Dakar-ralinak.

Dakar-rali 2014 végeredmény

   Név Nemzetiség Márka Időeredmény Különbség Büntetés
1 Marc Coma spanyol KTM 54:50:53 - 00:15:00
2 Jordi Viladoms
spanyol KTM 56:43:20 01:52:27 00:15:00
3 Olivier Pain francia YAMAHA 56:50:56 02:00:03 00:15:00
4 Cyril Despres francia YAMAHA 56:56:31 02:05:38 01:05:30
5 Helder Rodrigues portugál HONDA 57:02:02 02:11:09 -
6 Kuba Przygonski
lengyel KTM 57:22:39 02:31:46 -
7 Joan Barreda Bort spanyol HONDA 57:44:54 02:54:01 00:15:30
8 Daniel Gouet chilei HONDA 58:01:27 03:10:34 00:01:30
9 Stefan Svitko szlovák KTM 58:41:03 03:50:10 01:00:00
10 David Casteu
francia KTM 58:49:02 03:58:09 00:00:30
...                
53 Saghmeister Gábor szerb KTM 77:03:49 22:12:56 00:01:00
54 Dési János magyar KTM 77:36:22 22:45:29 02:12:30
Forrás: dakar.com
h i r d e t é s