Győztes technika a KTM-től

2014.02.24. 11:06

A KTM már tizenhárom éve legyőzhetetlen a világ egyik legkeményebb terepversenyén, a Dakaron. Spanyol versenyzőjük, Marc Coma az idei kiírásban ráadásul saját maga negyedik győzelmét is megszerezte. 450 Rally versenygépe nyergében ráadásul közel kétórás előnyt épített ki márka- és honfitársával, Jordi Viladomsszal szemben.

A 450 Rallyt a 2014-es Dakarra felfrissítették – a gyáriak szerint könnyebben motorozható, és a korábbi években tapasztaltnál is üzembiztosabb lett. 449 köbcentis egyhengerese nehéz terepen is könnyedén mozgatta a 140 kilogrammos száraz tömegű gépet. Ami a futóművet illeti, előre 48 milliméteres WP fejre állított villa került, hátra pedig szintén WP-gyártmányú monoshock rugóstag.

A motorkerékpáron több üzemanyagtartályt is elhelyeztek, melyek összesen több mint 33 literes kapacitással biztosították a kellően nagy hatótávot. A versenyző ráadásul az ezekhez tartozó benzinszivattyúk között válthatott is, így fenntartva az ideális súlyelosztást.

Az osztrák gyártó most úgy döntött, előáll egy, a Dakar-győztes 450 Rallyn alapuló replika versenygéppel is, melyet privát versenyzőknek szánnak. A hírek szerint csupán néhány tucat készül majd a 450-es versenyenduróból, melyért igen borsos, 24 ezer eurós (7,5 millió forintos) összeget kell majd leszurkolni. Emellett a hírek szerint a megrendeléshez a korábbi versenyeredményeket igazoló dokumentumokat is csatolni kell.