A világ leggyorsabb motorja?

2014.05.14. 11:38

A Lightning Motorcycles neve sokak számára még annak ellenére sem cseng túl ismerősen, hogy a tavalyi Pikes Peak hegyi felfutón már bizonyítottak. A benzines riválisokat is lenyomva nyerték meg ugyanis a motorkerékpáros kategóriát elektromos versenygépükkel. Hamarosan azonban már az utcai motorok piacán is számolni kell velük.

Szombatra ígérik ugyanis az LS-218 bemutatását, mely 200 lóerős teljesítményével és 230 newtonméter körüli nyomatékával komoly tényező lehet a sportmotorok szegmensében. A vállalat első embere, Richard Hatfield elmondta, a tervezés során végig észben tartották, hogy az elektromos gépek megítélése nem túl kedvező a belsőégésűekhez képest. Éppen ezért igazán komoly technikával, és meggyőző teljesítménnyel igyekeztek előrukkolni.

Az LS-218 három különböző akkucsomaggal lesz majd kapható. Ezek közül a legkisebb 12 kilowattórás, mellyel nagyjából 160 kilométert tud megtenni a motor. Ennél nagyobb a hatótávja a 15 és 20 kWh-s kivitelnek. Ez persze függ a vezetési stílustól, a sebességtől és a körülményektől is. Gyorstöltővel a töltés mindössze harminc percet vesz igénybe.

A futóműalkatrészeket az Öhlins szállította a Lightning gyártósorára: elöl FGRT fejreállított villa, hátul pedig TTX36 rugóstag kapott helyet, mindkettő teljes körűen állítható. A fékek a Brembótól, a felnik a Marchesinitől származnak. Az LS-218 súlya 225 kilogramm. A motor ára már a hivatalos szombati bemutató előtt nyilvánosságra került: 38888 dollárt (8,6 millió forintot) kell majd kicsengetni érte.