Nem tétlenkedik a Yamaha sem

2014.09.30. 13:26

Három újdonságot készített a kölni Intermot kiállításra a Yamaha. A japánok ezúttal segítséget is kaptak: felfrissítették az XJR1300-at, annak café racer-változatát pedig a Wrenchmonkees és a Deus Ex Machina motorépítő műhelyek segítségével alkották meg.

Az XJR1300-zal az volt a céljuk, hogy a hagyományos naked-irányvonalat vigyék tovább, egy kis sportosságot is belecsempészve. Az alapot a megszokott 1300 köbcentis, léghűtéses, 98 lovas sornégyes szolgáltatta. A Racer-kivitel pedig nevéhez méltón café raceres fejidomot is kapott.

Mindkét motor fekete, kék és matt szürke színben lesz kapható, áruk pedig 10395 illetve 11590 euró, vagyis 3,2 és 3,6 millió forint körül alakul. Jóval olcsóbban, 6690 eurós árcédulával (kétmillió forint) kezdik meg azonban az MT-07 Moto Cage forgalmazását.

Itt az alap MT-07 kéthengeres, 75 lovas blokkjából indultak ki, műszaki változás az Akrapovic-kipufogón kívül nem történt. A motorblokk viszont kapott egy piros bukócsövet, és a hűtőt is jobban óvják, mint az alapmodell esetében. A kormányra supermoto-stílusú kézvédők kerültek.

Az MT-07 Moto Cage európai árusítását már novemberben megkezdik, addig pedig a gyári fotósorozat mellett itt egy rövid videó is, amely az új streetfightert hivatott népszerűsíteni.