Dögletes Dragster az Agustától

2014.10.20. 10:15

Az MV Agusta háza táján mostanában sok a bizonytalanság, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint valamelyik nagy autógyártó vásárolja be magát a márkába. Ennek a bejelentésére úgy tűnik, a milánói EICMA motorszalonig kell várni, de a november eleji kiállításra nemcsak ezzel, hanem új modellel is készülnek az olaszok.

A Brutale 800 Dragstert már idén év elején bemutatták, most pedig a Dragster RR-ről szivárogtak ki gyári képek. Hiába, az olasz márkáknál már megszokhattuk, hogy akarva vagy akaratlanul, de nem igazán tudják megtartani titkaikat. Az asphaltandrubber.com egy galériára való fotóhoz jutott most hozzá.

Ami rögtön szembetűnik, az a vagány formaterv mellett a három kipufogóvég – e tekintetben is megvan tehát a hasonlóság a Brutale 800 Dragsterrel. Hogy az RR műszakilag mennyiben lesz más, egyelőre nem tudni, de a típusjelzésből arra lehet következtetni, hogy valamivel erősebb lesz a 125 lovas változatnál.

Annyi biztos, hogy a hivatalos bemutatót az EICMA sajtónapjai előtt, november 3-án tartják meg, a kiállításon pedig már a nagyközönség is teljes pompájában láthatja a Dragster RR-t. Addig is lapozgathatjuk a galériát.

Fotók: asphaltandrubber.com