A Triumph-nál is a túra a sláger

2014.11.08. 16:06

A Triumph ugyan nem készült eget rengető újdonságokkal az idei őszre, mégsem futhattak neki a két nagy motorkiállításnak üres standokkal. Éppen ezért Kölnben négy különkiadású modellt lepleztek le, az Intermot zárása után nem sokkal pedig az is kiderült, hogy a 800 köbcentis Tiger módosított változatait viszik el a milánói EICMA-ra.

Olaszországban ennek megfelelően be is mutatták a Tiger 800 XRx-et és XCx-et. Előbbit inkább az aszfaltos túrázás szerelmeseinek szánják. Az alapfelszereltség részévé tették a kipörgésgátlót és a tempomatot, valamint kikapcsolható blokkolásgátlóval is ellátták a gépet. Emellett olyan apróságokkal igyekeztek a vásárlók kedvére tenni, mint a középállvány és a kézvédők.

Az XCx-szel inkább a terepes túrázást kedvelőket veszik célba. Ezt a szándékot mutatja, hogy a blokk nagyobb védelmet kapott, de ezen kívül az alapfelszereltséghez tartozó extrák listája lényegében megegyezik az XRx-ével. Itt is van tehát több menetprogram, kézvédő, középállvány, blokkolás- és kipörgésgátló, illetve tempomat is.

A kibővített Tiger 800 sorozat jövő tavasztól lesz elérhető a márkakereskedőknél. Bár a pontos árakat egyelőre nem tették közzé, az már sejthető, hogy a legolcsóbb modell hárommillió forint körüli alapáron kerül be a kínálatba.