2014.12.29. 09:14

Érdekes célt tűzött ki maga elé az amerikai Adam Sandoval. A férfi elhatározta, hogy Harley-jával bejárja az Egyesült Államokat, útitársa pedig Scooter nevű kutyája lesz. Novemberben el is indult floridai otthonából, útja során pedig az ország mind a 696 Harley-Davidson kereskedését felkeresi majd.

Sandoval különös utazásával jótékony célokra próbál pénzt gyűjteni. Bár ő maga soha nem volt katona, most azokon a gyerekeken segítene, akik háború miatt lettek árvák vagy félárvák. Úgy fogalmazott, ő az üzemanyagköltségen túl saját idejét és energiáját tudja befektetni a cél elérése érdekében, így az adakozó kedvű, segítő szándékú emberekkel közösen vihetnek véghez olyan dolgot, amelyre mindannyian büszkék lehetnek.

Az akció mindeddig kedvező fogadtatásban részesült. Támogatói úgy vélik, tiszteletre méltó kezdeményezés támogatni a gyerekek nevelését és oktatását. Adam Sandoval útját a férfi saját weboldalán és a nagyobb közösségi oldalakon is nyomon lehet követni.