Hero: egy lépés Európa felé?

2015.02.04. 12:48

Ősszel megkezdődik az indiai forgalmazás, jövőre pedig akár az európai kereskedésekbe is eljuthat a Hero 250-es sportmotorja, a HX250R. A gépet nagyjából egy éve mutatták be Indiában, novemberben pedig a milánói EICMA motorkiállításra is elvitték, jelezve: komolyan gondolják az európai belépőt.

Az Erik Buell Racinggel közösen tervezett sportmotor egyébként 249 köbcentis egyhengerest kapott, amely 31 lóerős teljesítményre és 26 newtonméteres csúcsnyomatékra képes. Ez nagyjából megfelel a Honda CBR300R szintjének, de elmarad a Kawasaki 300-as Ninjájától. Emellett pedig egy visszafojtott, 24 lovas változatot is elkészíthetnek. Egy jó árazással azonban kiharaphatnak vele egy szeletet az európai országok piacából is.

Az európai terjeszkedés terveit alátámasztja, hogy a HX250R típusjelzést már be is jegyeztették az itteni szabadalmi hivatalokban. De hogy az árcédula elég vonzó lesz-e majd, azt egyelőre nem tudni. A hírek szerint 2150 fontba, azaz nagyjából 880 ezer forintba kerülhet, amit nálunk nyilván az adók megemelnek majd egy kicsit. Összehasonlításképpen: a Honda háromszázasa regadóval 1,6 millió körüli összegért vihető haza.