Mi van már? Minden csak kiszivárog?!

2015.02.25. 10:28

Már-már érthetetlen a Suzuki titkolózása, amit a GSX-S1000 és GSX-S1000F kapcsán előadnak. Eddig az is csoda, hogy egyáltalán ősszel a nagy kiállításokon megturnéztatták, és nem csak véletlenül gurultak oda a kamionról az idei újdonságok. Úgy tűnik, hogy a típusról eddig adat csak kiszivárgás útján került napvilágra, de ennyi véletlen nem lehet, a Suzuki ennél jobban tud titkot tartani, így összehangolt marketingstratégiára kell gyanakodnunk.

Első körben ugye a készülő reklámfilmről kerültek ki werkfotók, majd jött a statikus bemutató, ahol nem árultak el adatokat a motorok teljesítményéről. Később a németek szúrták ki, hogy a honlapon rövid időre élessé váltak az adatok, most pedig az angoloknál kerültek ki az árak. A GSX-S1000-ért 8669 fontot, az idomos változatért pedig 8995 fontot kérnek majd el. Ez átszámítva 3,5 és 3,6 millió forintnak felel meg, de mivel nálunk általánosan olcsóbbak a Suzukik, így Magyarországon 3,3-3,4 millió forint körüli árakkal lehet majd kalkuláni.

Ebből látszik, hogy a Suzuki ismét keményen beszállt az árversenybe, hiszen minimálisan a hatszázas szupersportmotorok fölé, de még éppen a V-Strom 1000 alapváltozata alá lőtték be az új ezres modellt.