Tízmilliót egy replikáért?

2015.03.26. 13:38

A Tron: Örökség című filmben látott motorkerékpár replikáját kínálja eladásra az RM aukciós ház. A 2010-es moziban feltűnt futurisztikus gép kezdetben csak a filmvásznon létezett, később azonban egy tízes szériát elkészített belőle a Parker Brothers Choppers. Azt, hogy a hamarosan kalapács alá kerülő példány az ő munkájuk-e, nem tudni. Az azonban biztos, hogy kimondottan az Andrews-gyűjtemény megrendelésére épült meg.

A villanyhajtású gép már első ránézésre is kimeríti a „hasalós motor” fogalmát. Az energiát lítium-ionos akkumulátorokból nyeri, van ride-by-wire gázmarkolata és állítható futóműve is – bár látszólag teljesen alkalmatlan bármiféle közlekedésre, az árverés szervezői azonban azt mondják, teljesen működőképes és motorozható.

Igaz, az évek során túl sokat előző tulajdonosai sem hajtották, csak egy-egy kisebb kört tettek meg vele, hogy meggyőződjenek róla: még működik. Éppen ezért újszerű állapotban van, a filmrajongók számára pedig igazán vonzó is lehet a gondolat, hogy birtokolják. Persze a jó állapot és a ritkaság ezúttal is borsos árral párosul: nagyjából 7-10 millió forintnak megfelelő bevételt várnak a Lightcycle értékesítéséből. A licitet május másodikán, Texasban tartják.