Motorkerékpárt nyomtattak a svájciak

2015.06.02. 13:42

Működőképes elektromost motorkerékpárt nyomtatott a svájci TE Connectivity. Az alkatrészek jelentős részét ABS műanyagból (akrilnitril-butadién-sztirolból) formázta meg a 3D-nyomtató.

Igaz, azért van a dologban némi csúsztatás is, hiszen magát a villanymotort, a fékeket, az elektronikát és a szíjakat hagyományos módszerrel, a megszokott anyagok felhasználásával készítették el, de azért ahol lehetett, törekedtek a 3D-nyomtatás alkalmazására. A végeredmény egy 2,4 méter hosszúságú, és 113 kilogramm tömegű motorkerékpár lett.

A gép két személy szállítására alkalmas, igaz, mindössze egyetlen lóerős. Ezzel pedig legfeljebb 25 km/h-s végsebességet tud elérni. A gyártót ez persze a legkevésbé sem zavarja, hiszen a céljuk a háromdimenziós nyomtatás lehetőségeinek tesztelése, bemutatása volt. A cégnél dolgozó Charles Fry azt mondja, a legnagyobb kihívás a kerekek elkészítése volt: először a kerékcsapágyakat tesztelték 2000-es percenkénti fordulatszámig, majd a felniket alakították ki.

A gépet egyébként nem szánják sorozatgyártásba. Egyébként rögtön két motorkerékpár is készült, ugyanis az első szállítás közben megsérült. Annál még 16 óráig tartott az összeszerelés, de a második próbálkozás már feleennyi idő alatt megvolt.