Dögletes lett a Pikes Peak-i Victory

2015.06.04. 10:45

A Victory sportmotoros tervei már néhány héttel ezelőtt egyértelművé váltak, a minnesotai kutató-fejlesztő központban, valamint az amerikai Roland Sands motorépítő-műhelyében pedig nem sokkal később az a versenyblokk is elkészült, amellyel a legendás Pikes Peak-i hegyi felfutónak vág majd neki a márka.

Sands és társai persze azóta sem tétlenkedtek, hiszen a blokk köré versenymotort is kellett építeniük. Ez most végre elkészült, és igazán dögös lett. Bár elsőre talán egy idomos sportmotort vártunk volna, végül azonban inkább café raceres jellegű lett a motorkerékpár, amely leginkább klasszikus stílusjegyeket vonultat fel.

A blokkról túl sokat továbbra sem tudni. Az biztos, hogy folyadékhűtéses, a szívó- és kipufogószelepeket pedig egyaránt titánból képezték ki. A futóműalkatrészek csúcskategóriás Öhlins-termékek, a fékeket pedig a Brembo szállította a Project 156-hoz.

Roland Sands azt mondja, büszke a Victoryval folytatott együttműködésre, a Pikes Peak-i felfutó ugyanis nagymúltú, legendás verseny, ahol megtiszteltetés rajthoz állni. Idén egyébként június 25. és 28. között rendezik a megmérettetést. Addig minden bizonnyal több műszaki adatot és fotót is kapunk a Project 156-ról, az azonban csak akkor derül ki, hogy mire lesz elég ez az egyedi gép a hagyományosan igen erős mezőnyben.