Végre értelmet nyer a Yamaha R1M

2015.09.23. 11:53

A Yamaha eldöntötte, jövőre visszatér a Superbike világbajnokságba. Egy évvel az új YZF-R1 bemutatása után ennek már ideje volt, pláne úgy, hogy az idei szezonban több kategóriában is kipróbálták már a motorjukat: noha a Man TT-n nem sikerült értelmes eredményeket elérni a Yamahákkal, a suzukai nyolcórást nagyon szorosan, de sikerült megnyerniük, miközben a SuperStock 1000-ben Kev Coghlan jelenleg az ötödik, Jeremy Guarnoni pedig a hatodik helyen áll az YZF-R1-gyel.

Ez bizakodásra adott okot, és a Yamaha európai központja egy gyári csapat felállítása mellett döntött, amihez a Crescent Racing nyújt segítséget - a Crescent intézi a csapat körüli feladatokat és a napi dolgokat, míg a Yamaha Racing fejleszti a versenygépet és állítja fel a stratégiát.

Minden futamgyőzelem és világbajnoki cím három pilléren nyugszik: egyszer kell egy jó motor, egy megfelelő csapat és egy brilliáns pilóta - az utóbbi területre két tapasztalt és sokszor bizonyított versenyzőt szerződtettek le. Az egyik Sylvain Guintoli, aki tavaly az Apriliával megnyerte az Superbike-ot, idén viszont Hondára váltva nem hozta az eredményeket (pillanatnyilag a hatodik a a bajnokságban, amit Jonathan Rea már a sorozat vége előtt megnyert). A másik yamahás Alex Lowes lesz, aki 2013-ban megnyerte a brit superbike-ot, tavaly pedig a világbajnokságon a Suzukival tizenegyedik lett, idén pedig a kilencedik helyen áll.

A visszatérés egyébként kódolva volt, hiszen pont a Superbike szabályváltozásai miatt lett olyan az YZF-R1, amilyen, és éppen azért mutatták be az YZF-R1M-et, hogy a legjobb esélyekkel állhassanak rajthoz.