Keményen nyúzzák a Husky supermotóját

2015.10.14. 10:20

A Husqvarna supermotója a szokott utat járta be az elmúlt két évben. Míg a 2013-as EICMA motorszalonon még csak koncepcióként mutatták be, majd egy évvel később biztossá vált, hogy sorozatgyártásba mehet. Így a 2014-es kiállításon már a szériaváltozatot is leleplezték. Később aztán havas-jeges, szögesgumis videóval igyekeztek borzolni a kedélyeket, most pedig alig néhány hét van hátra a forgalmazás beindításáig.

Annak érdekében, hogy ne essen ki a köztudatból a 701-es típusjelzést viselő gép, most újabb felvételeket tett közzé a gyártó. Itt természetes közegében, egy épített versenypályán látható a Husqvarna újdonsága. A felvételeket olyan érdekes információkkal is feltuningolták, mint az éppen aktuális sebességadatok, valamint a gumik vagy éppen az aszfalt hőmérséklete. Hallgassák csak, nem is szól rosszul!

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Husky 701-ese a KTM Duke és 690 SMC R jól ismert blokkjának módosított változatát kapja meg. A 67 lóerőnek 145 kilogrammot kell mozgatnia, feltehetőleg nem lesz gond a dinamikával. A ride-by-wire gázmarkolat, az APTC csúszókuplung, a blokkolásgátló és a WP futómű szintén megtalálható a motorkerékpáron. Az első – fejreállított - villa 48 milliméteres, hátul pedig monoshock – pro lever a felfüggesztés. Ez a konfiguráció is ismerős már a KTM Duke-ról. A rugóút egyébként elöl 215, hátul 250 milliméter. A megállást elöl 320 milliméteres, hátul 240-es Brembo-tárcsa segíti, két-, illetve egydugattyús nyereggel.

A Husqvarna 701-es hivatalos bemutatóját Portugáliában tartják meg november elején. Ez azt jelenti, hogy a jövő hónapban a kereskedésekben - legalábbis bizonyos országokban - is megjelenik a modell, de azt egyelőre pontosan nem tudni, mennyibe fog kerülni.

Fotók: 701supermoto.com