Customnak és veretősnek is elmenne az új Yamaha

2015.10.16. 09:01

Mind a dirt track, mind a flat track motorversenyzés érdekes műfaj, az sem véletlen, hogy Valentino Rossinak például saját pályája is van. A Yamaha most éppen a dirt track jelentette hagyományokhoz nyúlt, amikor elkészítette a DT-07-et (DT, mint dirt track).

A motorkerékpár alapjait az MT-07 (Amerikában FZ-07-nek hívják) adta, azt ugyanis amennyire csak lehetett, lecsupaszították, és kizárólag a leglényegesebb alkatrészeket hagyták rajta. Ahogyan az a dirt track gépeknél megszokott, még az első féktől is megfosztották a Yamahát. Az építést részben Jeff Palhegyire bízták.

A márka amerikai motorsport-menedzsere, Keith McCarthy azt mondja, az MT-07 bemutatásakor már tudták, hogy a sorkettes blokk az alacsony és a közepes fordulatszám-tartományban is egészen jó nyomatékleadás miatt ideális lenne a dirt track műfajhoz. Most pedig elégedettek is azzal, amit az épített gépnél tapasztaltak.

A 689 köbcentis blokk persze kapott többek közt új vezérlőelektronikát és kipufogórendszert is. Köré egy kimondottan erre a célra tervezett vázat készítettek. A hátsó felfüggesztés többféleképpen állítható, míg az első villa egy 2005 előtti R6-os sportmotortól származik. A kerekek a Propulsion Labs munkái. A fényezés a Yamaha hatvanéves motorsport-hagyományai előtt tiszteleg.

Azt egyelőre nem tudni, mennyire komolyak a japán gyártó jövőre vonatkozó tervei a DT-07-tel, de jelenleg még elég valószínűtlennek tűnik, hogy egy ilyen rétegmodellt sorozatgyártásba vigyenek.

Fotók: motorcycle.com és asphaltandrubber.com