Mozgásban a KTM MotoGP-fegyvere

2015.10.31. 14:11

Ahogy arról már többször is beszámoltunk, a KTM nagyon komolyan készül a visszatérésre: 2017-től ismét a MotoGP királykategóriájában versenyeznek. Legutóbb éppen a finn Mika Kalliót nyerték meg tesztpilótának, most pedig az ausztriai Red Bull Ringen fotózták őket tesztelés közben.

A források szerint ezeken a képeken nem Kallio, hanem a másik gyári tesztpilóta, Alex Hofmann ül az RC16 nyergében, és rója a köröket. Annyit lehet látni elsőre, hogy a fejidomnál elhelyezett légbeömlő, valamint a kipufogó kialakítása is hasonlít a Honda jelenlegi MotoGP-gépére, az RC213V-re (amelyből egyébként a japánok utcai változatot is faragtak). A futóműalkatrészek természetesen házon belülről, a WP műhelyéből jönnek, a fékek pedig a Brembo csúcsminőségű termékei közül kerültek ki.

Az osztrák aszfaltcsíkon megszerzett tapasztalatok több szempontból is nagyon hasznosak lehetnek. Egyrészt jól szolgálják az információgyűjtést, magának a motornak és a beállításoknak a tesztelését. Másrészt pedig a pályáról is számos feljegyzéssel gazdagodhatnak: a szeptemberben nyilvánosságra hozott versenynaptár szerint a Red Bull Ring 2016-ban már szerepel a MotoGP futamhelyszínei között.

Az RC16-os acélcső vázába egyébként V4-es blokkot építettek. A motorkerékpár – talán a gyáriakénál kicsivel visszafogott teljesítménnyel – a későbbiekben privát csapatok számára is elérhető lesz. Nekik 140 ezer euróba kerülhet majd.