Titokzatoskodik a Yamaha

2015.11.12. 10:04

Bejegyeztette az Elude (jelentése nagyjából annyi: kitérni) nevet a Yamaha amerikai részlege. Nem kérdés tehát, hogy a közeljövőben érkezik majd egy ilyen típusjelzésű gép, arról azonban egyelőre semmit sem tudni, hogy mi lehet ez. Találgatások persze azért már vannak.

A cruiser-vonalat egyértelműen ki lehet zárni, mivel a tengerentúlon azokat a modelleket, amelyek ezt a stílust képviselik, nem Yamaha, hanem Star néven árulják a japánok. Emellett pedig az is valószínűbb, hogy inkább robogó, mint hagyományos motorkerékpár lehet belőle, hiszen utóbbiaknál betű-szám kombinációkkal operálnak az ottani piacon – leszámítva a Super Ténéré túraendurót. Biztosra nyilván nem mehetünk, mert Európában meg például olyan neveket is alkalmaznak, mint a Diversion vagy a Fazer.

Annyit még biztosan lehet tudni, hogy a japánok bejegyeztették a yamahaelude.com és a yamaha-elude.com internetes címeket is. Ezek viszont jelen pillanatban még nem elérhetőek. Egyes források tehát úgy vélik, hogy két-, vagy akár háromkerekű robogót kaphatunk Elude néven, méghozzá talán egy nagyobb köbcentis blokkal. Igaz, az Egyesült Államokban azért nem számít kiugróan nagynak és pezsgőnek a robogópiac.

A 2016-os modellévre szánt újdonságait a Yamaha jövő hétfőn mutatja be, közvetlenül a milánói EICMA motorkiállítás előtt. A szalonon tehát talán már láthatjuk is az Elude-ot, és arra se vegyünk mérget, hogy addig nem szivárognak ki a mostaninál többet mondó információk.