2015.11.22. 09:53

A magyar piacon – és Európában általában - nem igazán ismert modell a Honda Metropolitan, azonban Amerikában és Ázsiában már jó néhány éve jelen van a piacon a japánok robogója. Apróbb frissítésekkel tartják folyamatosan életben, most például a kasznit szabták kicsit gömbölydedebbre, és olyan igazán fontos részletet sem mulasztottak el, mint az embléma megújítása.

A burkolatok alatt dolgozó ötven köbcentis négyütemű blokkot nyilván nem az ereje miatt kedvelik sokan. Inkább azért szerethetik, mert a benzinnek szinte a párájával elgurulhatunk vele a város egyik feléből a másikba. Mivel fejletépő gyorsulás és sebesség veszélye nem fenyeget, így a manapság már ritkán alkalmazott dobfék sem vérzik el.

A praktikum annyiban merül ki, hogy az ülés alá egy sisakot tudunk bepászítani, míg a bevásárláskor kapott szatyrokat kampóra akaszthatjuk. De kár is lenne ezért ekézni a Metropolitant, hiszen az olcsó fenntartást, filléres mobilitást biztosítja, ennél több pedig ebben a műfajban nem is kell.

Több kategóriával áll a kis ötvenes fölött egy másik Honda robogó, az Integra. A sok újdonság miatt kis híján el is siklottunk mellette az NC-modellek bemutatásakor, pedig leginkább azokhoz hasonlítható. Ezt mutatja az NC750D kódnév is, valamint az a tény, hogy az S-ből és X-ből ismert 745 köbcentis sorkettes hajtja ezt a típust is.

Ha pedig már ennyi a hasonlóság, akkor nyilván az újítások sem különbözhetnek sokban. Új ledes fényszórók, átdolgozott műszeregység és a színskála bővülése jelenti a külső változtatásokat. Ha a burkolatok alá nézünk, akkor pedig azt látjuk, hogy a duplakuplungos DCT váltó S-fokozata itt is megkapta a három új üzemmódot a testreszabhatóság jegyében.