Így kell örülni egy durva sportmotornak

2016.01.04. 09:30

Ép ésszel szinte felfoghatatlanul durva gép a Honda RC213V-S. A tavaly bemutatott sportmotor nagyon közel áll a japán gyártó MotoGP-versenygépéhez, amellyel Marc Marquez 2013-ban és 2014-ben is világbajnok lett. Vannak, akik úgy beszélnek róla, mint egy lámpákkal felszerelt versenymotorról. Most pedig egy valaki már nagyon örülhet, hiszen átvehette az első eladott példányt.

Nézzék csak az arckifejezést. John Brown nyilván nagyon boldog a bestiális sportmotor nyergében. Ezer szállal kötődik a Hondához, így érthető, hogy ebből sem akart kimaradni. Brown ugyanis jelenleg éppen egy manchesteri Honda-márkakereskedés tulajdonosa, egyben pedig a márka motorkerékpárjainak lelkes gyűjtője.

17 évesen kezdett dolgozni a családi vállalkozásnak számító szalonban, azóta Hondák értékesítésével foglalkozik. Üzlete – állítása szerint – a harmadik legjobb az Egyesült Királyságban. Azt mondja, amikor először hallott az RC213V-S fejlesztéséről, rögtön arra gondolt, be kellene szereznie egyet. Ez végül sikerült is.

Elég rendes árat kellett persze kicsengetnie, nem a jó partneri viszonnyal fizetett a sportgépért. A motor ára ugyanis mintegy 60 millió forintnak megfelelő összegre rúg.