Scramblerként tér vissza a Yamaha DT

2016.02.04. 14:01

A Yamaha Sport Heritage-nek hívja azokat a modelljeit, amik vagy retrók, vagy a gyár fényes múltját idézik valami formában, így az SR400, az MT-07 alapú XSR700 és a VMAX egyaránt elfér ebben a csoportban. Jelenleg ez a vonal fejlődik legjobban a japán márkánál, hiszen egy kerek lámpa és a 70-es éveket idéző fényezés már önmagában belépő ebbe a műfajba.

Jelenleg kilenc Sport Heritage Yamaha van, de már tervezik a tizediket, ami az előzetes hírek szerint a DT400 névre hallgatna. A DT sorozat a hetvenes években indult, és egészen a kétezres évekig kitartott, a cég könnyű kétütemű enduróit jelölte ez a két betű, míg a WR sorozat végleg le nem váltotta.

A hírt az XSR900 bemutatóján a Yamaha termékigazgatója, Shun Miyazawa spoilerezte el, amikor arról beszélt, hogy az MT-07-en és MT-09-en alapuló XSR modellek után egy kisebb lökettérfogatú darabbal fogják folytatni a sort - illetve megemlítette még a DT nevet, valamint az SR400-at is, ami a műszaki alapokat adja majd.

A fenti információk ismeretében nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem kétütemű enduróra kell számítani, hanem egy scrambleresített SR-re, ami leginkább a szintén 400 köbcentis Ducati Scrambler Sixty2 elől próbálna vásárlókat elhappolni - főleg olyanokat, akiknek fontosabb a hiteles retró, mint a műszaki kifinomultság.

Nagyon szívesen számolnék be arról, hogy a DT400-zal ismét lesz egy tényleg olcsó scrambler, de mivel az SR is nagyon súlyosan túlárazott modell, a DT esetében sem számíthatunk másra.