2016.05.19. 13:41

Ahogy azt korábban már mi is megírtuk, magyar motor nyerte a Battle of the Kings motorépítő verseny első fordulóját. A Harley-Davidson Budapest munkája a közönségszavazatok alapján tehát első helyen jutott be a régiós döntőbe, ahol szakmai zsűri bírálta el a gépeket. A motorkerékpár itt is sikerrel szerepelt, a második helyet hozták el vele.

Az első két helyen végül helycsere történt. A régiós döntőbe másodikként bejutott prágai motor zárt az élen, amit egy Jawának építettek át. A versenyben minden gépet az Iron 883 alapjaira építettek, a zsűrinek pedig már csak azért sem volt egyszerű dolga, mert minden egyes motorkerékpár más-más stílust képviselt.

A régiók legjobbjai a végső, európai döntőbe jutottak, amelyet június 8-12. között Franciaországban rendeznek meg. Ott dől majd el, hogy melyik motor kapja meg 2016-ban az Európa Custom Kingje címet.