A Yamaha is felteszi a jól ismert lemezt

2016.06.09. 16:50

A tavalyi milánói motorkiállítás kétségkívül legnagyobb divathulláma a scrambler műfaj volt. Minden gyártó igyekezett beszállni, és még csak nem is mondhatjuk, hogy azóta jelentősebb hanyatlást mutatnának az ilyen stílusú gépek. Ezt igyekszik most kihasználni a Yamaha a Bolt újraértelmezésével.

A japán gyártó célja a Bolttal az volt, hogy megépítse saját Sportsterét, az SCR950 Scramblerrel pedig még inkább a fiatalabb korosztályt céloznák meg. Elsősorban az amerikai piacra szánják a cruiserből faragott gépet, amelynél a viszonylag alacsony és hosszú építést meg is őrizték.

Magasabb lett viszont a kormány, az oldalsó idomok a műfajnak megfelelően rajtszámtáblát imitálnak. Az SCR emellett alacsony ülést és fűzött küllős felniket is kapott. A 924 köbcentiméteres, léghűtéses blokkhoz nem nyúltak. A hatvanfokos hengerszögű V2-eshez ötgangos váltó tartozik.

A kérdés, hogy egy ilyen átfaragott, scrambleresített cruiserrel el tudják-e majd érni a fiatal korosztályt – a céljuk ugyanis nem titkoltan ez lenne. A forgalmazás júliusban indul, a motorkerékpár ára pedig 8 699 dollár, azaz 2,3 millió forint körül alakul.