2016.07.21. 13:30

A KTM-nél javában zajlanak a háttérmunkák, és lépésről lépésre összeáll az osztrák márka MotoGP-projektje. A közelmúltban Jerezben, Mugellóban, most pedig hazai környezetben, a Red Bull Ringen is tesztelnek a pilóták, a begyűjtött tapasztalatokat pedig még idén kipróbálhatják élesben is.

A csapat hivatalos bemutatkozására már nem kell sokat várni. Az augusztus közepi Osztrák Nagydíjon még csak egy tiszteletkört teljesítenek, a versenynaptár utolsó futamán, Valenciában azonban már szabadkártyával rajthoz is állhatnak novemberben.

Ezt a MotoGP-programban kulcsszerepet vállaló finn pilóta, Mika Kallio meg is erősítette. Azt is hozzátette, hogy a futamot követően a mezőny többi istállójával együtt a közös szezonvégi teszteken is részt vesznek majd. Ott azonban már nem Kallio és a svájci Thomas Lüthi próbálgatja a KTM RC16 tudását, hanem a jövő évre szerződtetett két versenyző: Bradley Smith és Pol Espargaro.

Jelen pillanatban egyébként két másodpercnyire vannak a mezőnytől a KTM-ek – már ami az ausztriai versenypályát illeti. Van tehát még hova fejlődniük, de erre azért idejük is van még bőven a következő szezon rajtja előtt.