Ránézésre megmondom a vegyjelét

2016.08.30. 16:13

Holland testvérpár, Rolf és Sjors van Der Heide nem érték be a hagyományos értelemben vett customizálással, és az Aprilia RSV4 200 lóerős V4-es blokkja köré egy teljesen egyedi motorkerékpárt építettek - szénszálból. A legfőbb érdekessége, hogy lényegében nincsenek idomok, hiszen a motor külseje egyben a váz is.

Rolf egyébként karbonszálas technológiákra szakosodott mérnök, így adta magát, hogy szinte mindent ezzel oldjanak meg. A másik szokatlan ötlet az első futómű volt: nem akartak hagyományos teleszkópvillát.

A két dimenziós rajzok után elkészítették az életnagyságú agyagmodellt, majd egy 3D-s szkennerrel digitalizálták a formát - csak ez után kezdődött a tényleges építés. Szinte mindent szénszálból oldottak meg, az önhordó váz, a lengőkar és az első futómű is mind kompozit anyagból készült.

Minden kézi munkával készült, és úgynevezett száraz szénszálat használtak - tehát nem már kötőanyaggal ellátott lapokból szabták le az elemeket. Érdekesség, hogy a Pagani Huayra karosszériája is hasonló technikával készül. "Az ilyen nagy, duplán ívelt felületeket, mint ennek a motornak a kasztnija, na, ezeket nagyon nehéz szépen megformálni, úgy, hogy a szálak tökéletesen fussanak. Sok türelem kell, de ezzel a módszerrel meg lehet csinálni." - mesélik a készítők - "a gyantát vákuumban injekcióztuk hozzá, építtettünk egy saját hőkamrát, hogy  gyorsítsuk a kötési folyamatot. Rengeteg szenzorunk van, így nyomon tudtuk követni a hőmérsékletet, a nyomást, a páratartalmat, mindent. Az egész gyártás a saját műhelyünkben zajlott, csak a fém alkatrészeket, például a lábtartók elkészítését kellett kiszervezni máshova".

Az egy darabból álló váz magában foglalja a 24 literes tankot, így egyszerre merev és könnyű, ami a jó vezethetőség alapja, ehhez kapcsolódik az egyedi futómű. A központi rugóstag lengőkarokon keresztül csatlakozik a kormányzásért felelős szárakhoz, így a BMW Telelever első futóművéhez hasonló viselkedést értek el, vagyis fékezéskor kevésbé bólint a motor.

A rugózást és a csillapítást elöl-hátul egy-egy Öhlins TTX 36 rugóstagra bízták, további extra, hogy állítható a motor villaszöge és utánfutása. A versenypályára szánt kivitel szárazon 165 kiló, a közúti változat 10 kilóval nehezebb. Az art deco stílusú, különleges motorból a tervek szerint 25 darabot gyártanának, egyenként 165 ezer dolláros, azaz körülbelül 44 millió forintos áron.