Csodás utalást rejtettek el az MV Agusta F4Z-n

2016.09.02. 14:16

Ha az összhatás nem is tetszik mindenkinek, a részleteken megéri elidőzni: a 3x2x2 küllős felni például az egyik legszebb, amit valaha láttam, az idomokat rögzítő, szépen formázott gyorszárak pedig az MV Agusta egykori zseniális tervezőjét, Massimo Tamburinit idézik - aki miután nem talált olyan gyorszárat, amit jó lett volna megfogni, tervezett egyet, kimondottan a Ducati 916 számára. Később Tamburini álmodta meg az F4 sorozatot.

 

Az MV Agusta nagyon nem bír magával, eredetileg szeptember 4-re hirdették meg a Zagato formatervező studióval közösen épített motorjuk leleplezését, azonban már lényegében bő egy hete mindent tudni róla. Emiatt végleg elengedték a terveket, és újabb képeket hoztak le az újdonságról.

Az MV Agusta F4Z alapját az F4 sportmotor adja, a váz, a futómű, a négyhengeres blokk és a fékrendszer egy az egyben ment bele, nem módosítottak rajta.

Az F4Z-nek a különlegességét a forma adja, igazából nehéz is bármihez hasonlítani - talán a Bimota Mantra és az Aprilia 6.5 Moto mellé állítható be, annyira szokatlan a forma.