A tengerentúlon nagyon megy az Ape

2016.10.12. 14:31

A Piaggiónál fejükbe vették, hogy megerősítik jelenlétüket a közép- és dél-amerikai piacokon. Márpedig ha rá akarnak gyúrni a tengerentúlon, azt mi mással tehetnék meg hatékonyabban, mint az arrafelé egyébként is népszerű Ape felfrissítésével?

Mexikóban már el is kezdték forgalmazni az új Apét. A City és a Romanza változatot egyaránt személyszállításra szánják. 2016 végéig Peruba, Kolumbiába, Guatemalába és Hondurasba is eljut majd a ráncfelvarrott háromkerekű Piaggio. Ezeken a piacokon a kifutó modell most is elérhető, és egyes kiviteleit nemcsak árumozgatásra használják, de mobil üzletként is beválik.

Amit első ránézésre megállapíthatunk, hogy az olaszok átszabták az Ape ábrázatát. Így a fényszórók és az irányjelzők környéke változott meg, ezeket pedig az orr-részen átfutó műanyagbetét köti össze. Emellett a gép oldalán is módosítottak, a hátsó sárvédő változott. Arról nem szólnak a hírek, hogy műszaki téren hozzányúltak-e a háromkerekűhöz.

Ebben a szegmensben egyébként évente 35 ezer példányt ad el a Piaggio Közép- és Dél-Amerikában. Ez az elmúlt hat évet tekintve 52 százalékos növekedést jelent.