Hová tart a Jawa?

2016.10.28. 14:03

Ahogyan azt néhány napja megírtuk, az indiai Mahindra felvásárolta a BSA-t, nem tudták azonban bekebelezni a Nortont. Sokáig nem sajnálkoztak emiatt, inkább lecsaptak egy másik, szintén nagy hagyományokkal rendelkező márkára: a Jawára. Igaz, itt nem arról van szó, hogy egy az egyben megvették volna a cseh motorgyártót, csupán kizárólagos jogokat szereztek a név használatára Indiában és a környező országokban.

A Jawát egyébként Indiában legendaként emlegetik, korábban főként a 250-es volt népszerű a délkelet-ázsiai országban. Éppen ezt használná ki a Mahindra is: a klasszikus márkaneveket visszahoznák a köztudatba abban a régióban is, ráadásul úgy képzelik el, hogy afféle életstílus-márkát faragnának mind a BSA-ból, mind a Jawából.

A cseh gyártónak a hivatalos honlap tanúsága szerint jelenleg is több modellje van 50-től egészen 660 köbcentiméterig. A Mahindra viszont nem ezeket vinné Indiába: saját gépeket fejlesztenének a pithampuri üzemben. Aki azt reméli, hogy ismét kétütemű Jawával pöföghet az indiai utakon, az csalódni fog – a formatervek ugyan próbálják majd idézni a klasszikusokat, a technikán viszont változtatnak.

Az első leleplezésekre előreláthatólag 2018-ig kell várni, a forgalmazást pedig valószínűleg 2019-ben kezdhetik meg.