Elkezdi visszaszerezni régi fényét a Benelli

2016.11.18. 13:12

Az olasz-kínai Bennelli az elmúlt években látványosan próbál kiszakadni az átcímkézett kínai robogók világából, sorra mutatják be a rendes, szépen kidolgozott motorokat. A tavalyi EICMA egyik nagy durranása volt a Leoncino tanulmány, amit idén már két, szériaérett változatban állítottak ki. A Leoncino és a Leoncino Trail között a legszembetűnőbb különbséget a kerekek jelentik: az alap Leoncino elöl-hátul 17-es, öntött kerekeken gurul, míg a Trail változat elöl 19-es, hátul 17-es, fűzött felniket kapott.

Ezen felül más a fékrendszer és a futómű is, az elöl 320-as dupla tárcsa azonos, viszont a közúti változatnál négydugattyús, radiálisan rögzített, monobloc fékek kapaszkodnak bele, addig a scrambleresebb Trailnél kétdugattyús úszónyergekkel letudták a feladatot. Az utóbbinál a rugóút és a hasmagasság is több egy centivel.

A blokk egy 500 köbcentis, folyadékhűtésű soros kéthengeres, ami az A2-es jogosítványhoz passzoló 48 lóerőt tud 8500-as fordulatnál, a legnagyobb nyomatéka pedig 45 Nm, ami 5000-nél jelentkezik.

További jó hír, hogy a TRK 502 is megkapta a zöld utat, így a szintén soros kéthengeres, 46 lóerős túraenduró is megvásárolható lesz 2017-ben. A TRK 20 literes tankkal, 19-es első kerékkel, és sportmotoros, 135 milliméteres rugóúttal érkezik - és kemény ellenfele lesz a Honda CB500X-nek, ami eddig érdemi kihívó nélkül uralkodott az A2-es túraendurók között.