Háromszázzal tép és durván gyorsul a dánok motorja

2016.12.22. 14:53

Igen veszett motorkerékpárt pakolt oda év végére a Fenris Motorcycles. A világszerte csak mérsékelten ismert aprócska dán gyártó elképesztő menetteljesítményeket ígér – mindezt ráadásul villannyal érik el.

Jesper Vind, a cég egyik alapítója és egyben ügyvezetője azt mondja, a 0-100 km/h-s gyorsuláshoz mindössze három másodpercre van szüksége gépüknek, a végsebesség pedig 300 km/h körüli. Szerinte az egyetlen valódi riválisuk az olasz Energica – ők szintén három másodpercet adnak meg a nulla-százas sprintre Ego nevű sportmotorjuknál, a végsebességet viszont 240-nél korlátozzák.

A dánok azt állítják, hogy a motorkerékpárba épített villanymotorjuk alig nyom többet 12 kilogrammnál, így negyedakkora a súlya, mint a riválisok egységeinek. A gép teljes menetkész tömege amúgy 196 kiló, amihez 200 lóerőnyi teljesítmény társul. Ez azért elég jó arány. Ami a futóművet illeti, nemcsak hátul, hanem elöl is találunk egy lengővillát, a rugót pedig a villanymotor alatt helyezték el.

A Fenris első körben mindössze ötszáz darabot tervez a motorkerékpárból, amelyet 2019-ben kezdhetnek forgalmazni. A vázlatok alapján pedig nemcsak sport-, hanem túra vagy sport-túragépet is reszelnek. Addig is felhívnánk a figyelmet a műszereknél elhelyezett feliratra: This Machine Has No Brain. Use Your Own – vagyis Ennek a gépnek nincs agya. Használd a sajátodat. Meglátjuk, mire jutnak a roppant ambiciózus projekttel.