Bajban a Honda

2017.01.07. 12:11

Az ötödik szakasz még úgy is kemény volt, hogy a tervezett távot az időjárás miatt megfelezték, végül 447 kilométer speciálból csak 219-et kellett megtenni. Ez is elég volt, a magashegyi környezet, a ritka levegő, a nehéz navigáció és a begyűjtött büntetések az eddigieknél is jobban széthúzták a mezőnyt. A nagy drámák helyett viszont a kevésbé jól sztorizható eltévedések uralták a napot.

A rajttól hiányzott egy csapat: a negyedik szakaszon lezárult a kínai Zongshen első dakaros próbálkozása. A debütálásnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, a csapat utolsó lábon lévő versenyzője, Thierry Bethys motorja kigyulladt és porrá égett.

Matthias Walkner nyitotta a pályát, ő rajtolt elsőnek, vagyis nem álltak rendelkezésre még nyomok, amiket követhetett volna. Az elején remekül ment, sokáig ő volt az egyetlen a mezőnyben, aki nem hibázott, és tetemes előnyre tett szert. A harmadik waypointnál viszont rossz irányba indult, ami be is tett neki, végül csak a 20. legjobb időt sikerült megfutnia.

"Kemény nap volt, annak ellenére, hogy a speciál fele elmaradt, még mindig volt háromszáz kilométer esőben és hidegben." - mesélt az etapról az angol Sam Sunderland, aki hét perc előnnyel elsőként ért célba, és ezzel vezeti az összesített listát. A tegnap az élre álló Pablo Quintanilla (Husqvarna) csak a hetedik lett, rajta is a tájékozódás fogott ki. Ezzel nagyot nem veszített, még mindig a második helyet őrzi összetettben. A csapattársa, Pierre-Alexandre Renet már nem volt ilyen szerencsés, 45 percnyi hátrányt halmozott fel, amivel visszazuhant az összesített 9. helyre.

A Honda csapatának egyre inkább elszállni látszanak a győzelmi reményei, a tegnapelőtti, tiltott zónás tankolásokért begyűjtött egy-egy órás büntetések durván visszavetették őket. Jelenleg egyedül Paulo Goncalves fért be a top10 végére, mindezt úgy, hogy tegnap a második helyen végzett, de összesítésben így is több mint egy órás hátránya van - amiben nincs is benne 48 percnyi büntetése. Azért csak ennyi, mert levonták belőle azt az időt, amit a balesetet szenvedett Toby Price biztosításával töltött.

Az elmúlt évek legjobb teljesítményét hozza most a Yamaha, Adrien Van Beveren harmadikként ért célba, és az összesítésben is hasonlóan áll. 16 perces hátrányából bármi lehet, még a győzelem is benne van a pakliban. A félidő közelében három márka is esélyesnek tűnik a győzelemre.

"Az első rész érdekes volt. Esőt és hideget kaptunk a hegyekben, ami nagyon sokat kivesz az emberből. Így viszont ki tudtam használni a technikai tudásomat a trükkös féktávokon. Aztán egy folyómederben mentünk, én Barredát követtem, míg rá nem jöttem, hogy rossz irányba megyünk. Onnan visszafordultam, és sikerült megtalálnom a helyes irányt." - mesélte Van Beveren.

Svitko és Quintanilla nem volt ennyire szerencsés, ők tovább követték Barredát, ez a szlovák eredményén mutatkozott meg igazán, akinek csak a 39 hely jött össze. Hatalmasat brillírozott viszont a román színekben induló Emanuelle Gyenes, aki gyári támogatásból és irgalmatlan szponzorpénzekből motorozó nagymenőket utasított maga mögé - 25. lett, megelőzve Brabec-et, Renet-t és Laia Sanzt is.

A mezőny ma még elzúz Bolívia fővárosába, La Pazba (786 km, 527 km speciál), majd jön a pihenőnap. Hétfőtől pedig indul a zúzás, egyből egy maratoni szakasszal kezdenek, ami végén a versenyzők nem vehetik igénybe a csapat segítségét, vagyis pótalkatrészek nélkül, maguknak kell elvégezniük a karbantartásokat.

5. etap eredmények

1. SUNDERLAND Sam (GBR) KTM 2:21’51
2. GONCALVES Paulo (POR) Honda +7’07
3. VAN BEVEREN Adrien (FRA) Yamaha +7’29
4. PEDRERO Joan (SPA) Sherco +9’40
5. CAIMI Franco (ARG) Honda +12’13
6. FARRES Gerard (SPA) KTM +15’07
7. QUINTANILLA Pablo (CHI) Husqvarna +18’12
8. ESPAÑA Cristian (AND) KTM +21’32
9. SALVATIERRA Juan Carlos (BOL) KTM +23’44
10. OLIVERAS Daniel (SPA) KTM +24’29

Összesített eredmények (büntetések nélkül)

1. SUNDERLAND Sam (GBR) KTM 15:22’05
2. QUINTANILLA Pablo (CHI) Husqvarna +12’00
3. VAN BEVEREN Adrien (FRA) Yamaha +16’07
4. FARRES Gerard (SPA) KTM +20’57
5. WALKNER Matthias (AUT) KTM +29:01
6. DE SOULTRAIT Xavier (FRA) Yamaha +36’06
7. SVITKO Stefan (SLO) KTM +48’43
8. RENET Pierre-Alexandre (FRA) Husqvarna +54’45
9. MARTIN Diego (ARG) KTM +1:04’55
10. GONCALVES Paulo (POR) Honda +1:08’21

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Álom Nászút

Felejthetetlen élmény várja a világ legszebb tengerpartjain.