Dobogóra várják a belga motort a Man TT-n

2017.05.16. 17:02

A belga Saroléa egy ideje nem hallatott magáról, most viszont bejelentették, a retró burkolatos SP7-tel ismét rajthoz állnak a Man TT villanymotoroknak kiírt kategóriájában.

A versenyzőjük idén is Dean Harrison lesz, akit sokan már előre a dobogón látnak. 2014-ben egy negyedik, 2015-ben egy ötödik hely jött össze a Saroléának, most pedig minden esély megvan a javításra, pláne, hogy John McGuinness a Northwest 200-on szenvedett súlyos balesete miatt nem indul idén.

Harrison szerint a Saroléa SP7 sokat fejlődött az lemúlt években, és bár nehezebb, mint egy hagyományos versenymotor, benne van egy dobogós hely. A motor monocoque váza szánszálas műanyagból készült, ahogyan a lengővilla és a burkolatok is. A meghajtásáról egyenáramról működő, háromfázisú, kefe nélküli elektromotor gondoskodik, amely váltó nélkül, lánccal hajtja meg a hátsó kereket. A fékrendszert a Beringer szállítja be, a futóművet az Öhlins versenyrészlegétől vásárolták, a gumikat kovácsolt alumínium felnikre húzzák.