Hatalmas visszatáncolást láthatunk a Moto2-ben

2017.11.30. 10:27

Néhány nappal azután, hogy a Suter bejelentette a kivonulását a Moto2-ből, gyorsan vissza is térnek, tegnap ugyanis aláírták a szerződés a Forward Racinggel a 2018-as szezonra, vagyis Eric Granado és Stefano Manzi jövőre Suter vázzal fog versenyezni.

A képen a Suter MMX500, a 200 lóerős V4-es kétütemű versenymotor látható, amivel a Man TT-n is indultak
A képen a Suter MMX500, a 200 lóerős V4-es kétütemű versenymotor látható, amivel a Man TT-n is indultak

Ehhez a furcsa döntéshez a jerezi Moto2 teszt kellett, ahol a csapat több vázat is kipróbált, és mivel a Suterrel gyorsak voltak, úgy döntöttek, nem kockáztatnak a Kalex-szel vagy a KTM-mel. Utána már csak Eskil Sutert és a Maurizio Baumlét, a Suter Racing igazgatóját kellett meggyőzniük, hogy öt nappal a távozás bejelentése után mégiscsak térjenek vissza.

A Suter elfogadta az ajánlatot, még úgy is, hogy a Forward Racing éppen azért váltott Kalexről, mert a legjobb vázakat forgalmazó német cégnek elege lett a kifizetetlen számlákból, és a tartozások kiegyenlítéséig nem szállított alkatrészt a Forwardnak.

A Suter visszatérése mögött valószínűleg az áll, hogy meglátták a lehetőséget a Forward két pilótájában, akik segítségével elkezdhetnek fejleszteni egy új vázat a 2019-es szezonra, amikor az eddigi CBR600RR blokkról Triumph-ra vált a mezőny - és ha az jól sikerül, korábbi ügyfelek is visszatérhetnek, például a Kiefer Racing, akik a KTM-ért ejtették a Sutert, vagy a Dynavolt Intact, akik Kalexre váltottak.

Ha érdekel a Suter legkirályabb projektje, a képen is látható MMX500, itt bővebben is írtunk róla.