Megmutogatták a Triumph Daytona Moto2 765 műszaki különlegességeit

2019.09.02. 12:27

A Silvertstone-i MotoGP hétvégéjén bemutatott Triumph Daytona Moto2 765-ről tovább részleteket tett közzé a gyár - a technikai megoldások mellett az is kiderült, hogy fontról átszámítva körülbelül 5,5 millió forintba fog kerülni (adók és illetékek nélkül). Mindössze 765 darabot gyártanak belőle, aminek nagyjából a fele megy a tengerentúlra, fele pedig az európai piacra érkezik, de abból 120-at elkülönítenek az Egyesült Királyságnak.

A Triumph termékigazgatója, Steve Sargent elmondta, hogy ez a Daytona egy kész, végleges változat, tehát ha a jövőben úgy döntenének, hogy újra lesz nagyszériás gyártás, akkor ezekre az alapokra fognak építkezni - nyilván kevésbé drága futóművel és fékekkel, illetve kevesebb szénszállal.

Mesélt a blokkról is, elmondta, hogy nagyon sok olyan megoldás van benne, amelyet a Moto2-es versenyblokkal szerzett tapasztalatok alapjának hoztak létre. A fejlesztést az a mérnöki csapat végezte, akik a Moto2-es motort is építették, és 128 Euro4 kompatibilis lóerőt hoztak ki 12250-es fordulaton a 765 köbcentiből, a csúcsnyomaték pedig 80 Nm 9750-es fordulaton. A kiindulási alap a Street Triple RS volt, amely 123 lóerőt (11700-nál) és 77 Nm-t (10800-nál) tudott. A plusz teljesítményt a magasabb fordulattal érték el, amihez titán szívószelepeket, új veztengelyeket és átdolgozott hajtókarokat, valamint módosított főtengelyt használtak.

A Street Triple-hez képest a leszabályzást is kitolták 600-zal (13250-re), és nőtt a kompresszió, illetve a dugattyúk csapját DLC-zték, hogy ezzel is csökkenjen a súrlódás.

A váltót sem hagyták érintetlenül, az áttételeket a pályahasználathoz igazították, a kipufogórendszert pedig az Arrow-val közösen fejlesztették, a cél az volt, hogy úgy hasonlítson a Moto2-es prototípushoz, hogy közben megfelel a közúti előírásoknak.

A  Daytona 675 R-nél csak kicsit lett erősebb, de a középtartományi nyomaték bő 20%-kal lett jobb, ami kanyarból kigyorsításnál nagyon sokat számít.

Míg a Moto2-es versenygépekben írható Magneti Marelli ECU van, a Daytonába ugyanaz a nem írható egység került, amely Street Triple RS-ben is van - és így ugyanazok a vezetést segítő rendszerek is működnek, amelyek a Street Triple-ben is, vagyis az üzemmódkapcsoló (öt üzemmóddal: Rain, Road, Sport, Track és egy szabadon konfigurálható), a kipörgésgátló és a kanyar ABS, valamint került bele gyorsváltó is.

Ahhoz, hogy jól kimotorozható legyen a blokk, megfelelő váz és futómű is kell. A 17-es, ötküllős felnik öntött alumíniumból készülnek, és ugyanúgy sikerült ezekkel is spórolni a súlyon, mint a szénszálas idomokkal. Az első futómű egy 43 mm-es belsőcső átmérőjű Öhlins NIX30 villa, a rugóstag pedig egy Öhlins TTX36 gátló, mindkető minden paraméterében állítható. A fékrendszer a Brembótól származik, elöl csúcsminőségű Stylema nyergek gondoskodnak a megfelelő lassulásról - természetesen radiális főfékhengerrel párosítva.