A vártnál előbb jöhet az MT-07 sportváltozata

2021.02.18. 10:48

Már írtunk róla, hogy a Yamaha a pletykák szerint egy idomos MT-07-en dolgozik, amire viszont nem számítottunk, hogy a legfrissebb szóbeszéd szerint még idén tavasszal be is mutatják, hogy még ebben a szezonban piacra lehessen dobni.

mt07 idom

Azzal, hogy az R6-ot kivezették a kínálatból, és csak korlátozott mennyiségben, kizárólag pályán használható változatban kapható, a kínálatban hirtelen hatalmas szakadék keletkezett az 42 lóerős R3 és a 200 lóerős R1 között.

Ezt a rést nem mással tömnék be, mint az MT-07 sportváltozatával, mely a 74 lóerejével és lelkesen pörgő, nyomatékos blokkjával élvezetesen használható lenne pályán is - így egyaránt ellenfele lehetne a Ninja 650-nek és a CBR650R-nek, de ha a Yamaha kellően komolyan veszi a feladatot, és megfelelő futóművet és hegyes geometriát tol az MT-07 alá, még akár az RS 660-at is megszorongathatják egy jó árral.

Bár hallani 80 lóerős teljesítményről, nekem gyanús, hogy maradnak a 74 lóerőnél, és a tömegen sem fognak érdemben faragni, ahogyan a költségek miatt a fék és a futómű sem esik át érdemi változtatáson. De egy csutkakormánnyal és egy átdolgozott üléspozícióval már nagyot léphetnének előre.

Az egyelőre kérdéses, hogyan fogják hívni. Logikus lenne az YZF-R7, de mivel ezt a nevet korábban a Superbike VB-re szánt homologizációs modellek viselték, gyanús, hogy a Yamaha nem fogja elkoptatni ezt holmi lakossági sportgéppel.