Orvvadászok ellen vetik be a Cake terepgépét

2021.10.13. 12:08

A Cake nevű kis svéd gyártóról korábban is írtunk már a Totalbike-on, például Makka nevű városi szaladgálósukkal kapcsolatban. Vannak persze más modelljeik is, például az alapvetően terepes, de több más változatban is létező, szintén elektromos Kalk. Most ebből készítettek egy AP-nek keresztelt kivitelt, amely a dél-afrikai vadőröknél teljesíthet szolgálatot.

A Cake Kalk AP-t kifejezetten a vadőrök munkájához igazították, színei is ehhez a melóhoz passzolnak. Csomagtartóján elsősegélycsomag, vagy egyéb felszerelések is elférnek, és a zéró emisszió mellett előnye az is, hogy hangtalanul tudják megközelíteni a célterületet. A 18 colos kerekeket terepgumikkal szerelték, a futóművet igyekeztek úgy kialakítani, hogy minél kisebb legyen a karbantartásigénye. A műanyag alkatrészeket biokompozitra cserélték.

Az energiatárolás és napelemek területén otthonosan mozgó Goal Zero vállalat segítségével pedig napelemes töltőállomást is telepítenek, hogy a vadőrök munkáját ezzel is segítsék. Ezzel az összefogással az orvvadászokkal szembeni hatékonyabb fellépéshez szeretnének hozzájárulni.