Ez történik, ha áramot vezetnek a majomba

2021.12.22. 10:06

Miközben a járműgyártás egyre inkább az alternatív hajtások felé fordul, egymás után nőnek ki a földből az elektromos startupok. Ha valaki ki akar tűnni a tömegből, valami extrát kell villantani: teljesítmény, hatótáv, kényelem, ezek a főbb csapásirányok. Az olasz Scarponi most másképp igyekszik érvényesülni.

Elektromos minimotorokat mutattak be, mindjárt hármat is. Ezek közös vonása a Virtual Switch System (VSS) névre keresztelt rendszer, amely gondoskodik az energia-visszanyerésről, az akkucsomag töltéséről, valamint lehetővé teszi a motorosnak, hogy beleszóljon az energia áramlásába, beállíthassa, hogy inkább a visszatöltés vagy a teljesítményleadás legyen hangsúlyos.

Emellett a VSS szimulálja a hagyományos sebességváltót is, tehát ha épp úgy akarjuk, kapcsolgathatjuk a fokozatokat, így egy darabka megmarad a rendes motorozás élményéből. Egyébként a villanymotor csúcsteljesítménye 15 lóerő, de tartósan 6,7-et tud leadni. A végsebesség 100 km/h körül alakul, és a hatótáv is közel száz kilométer.

A három modell közül az SP-Rinascita a sportos stílust képviseli, az SC-Density a scrambleres vonalat viszi, de inkább városra átültetve, míg a CR-Gravity kifejezetten a retró kedvelőit célozza.