Suzuki Superbike tesztek

2005.02.02. 09:27

A Suzuki Alstare csapat befejezte 3 napos tesztsorozatát az ausztrál Philip Island versenypályán. A korábbi világbajnok Troy Corser könnyedén ment a tavalyi körrekord alá és csapattársa Yukio Kagayama sem maradt el tőle sokkal. Mindkét pilótának ez volt az idei első tesztje a vadonatúj, 2005-ös Suzuki GSX-R 1000 nyergében és rendkívül elégedettek voltak a tapasztaltakkal. Corser célja elsősorban egy jó alapbeállítás megtalálása volt a számára igen jól ismert pályán. Ráadásul nem is görcsölt annyira a jó időeredmény elérése érdekében, mivel a teszt után 3 nappal tartották az esküvőjét, így nem akarta magát összetörni a jeles alkalomra. Mindenesetre három tengeri madarat sikerült elcsapnia, de ez volt minden különös esemény a tesztelés alatt. Corser elmondta, hogy akinek ezen a pályán jó a motorja, az várhatóan minden más pályán is jól fog működni.

Kagayama megbízhatóan végezte munkáját és mindössze a 3. napon sikerült összetörnie egy kicsit motorját. Történt ugyanis, hogy a pálya egyik kanyarjából kifelé jövet elütött egy nyilat, így kiszaladt a pályáról és épp a gumifal előtt megbillent a lassuló motorjával, majd elesett. Az állatkárokból ő sem maradt ki, 2 szárnyas írható számlájára. Kagayama egyik legnagyobb feladata volt a Pirelli gumikhoz alkalmazkodása, ugyanis ő évekig Dunlopokkal ment a brit superbike bajnokságban. Corser végülis 188 kört teljesített összesen és 1p 34.2mp volt a legjobbja. Kagayama 200 kört ment a 3 nap alatt és 1p 34.6mp-es legjobb köridővel zárta a tesztelést. Mindkettejük legjobb idejét versenygumikkal, és nem speciális edzésgumikkal érték el. A Suzuki Alstare csapat mindkét pilótája komoly esélyekkel vág neki a 2005-ös bajnokságnak.