Ducati Superbike csapat

2005.02.11. 09:15

 
   
   

A Ducati Corse, azaz a Ducati versenyrészlege immáron 18. évadját kezdi a Superbike világbajnokságban. A céljuk egyértelmű: megismételni az elmúlt két év sikereit, azaz megnyerni a világbajnokságot. A Ducati nem panaszkodhat a korábbi évekre sem: a 17 idényben összesen 11 egyéni és 13 márka világbajnokságot nyertek a vörös gépek pilótái. A siker érdekében idén a Ducati egy vadonatúj szponzorral áll rajthoz, amely a Xerox irodagépgyártó konszern. A csapat pilótái James Toseland (2004-es világbajnok) és Regis Laconi maradnak továbbra is. A motor a Ducati 999-es 2005-ös változatából kialakított versenygép lesz.

A japán riválisok visszatérésével a Ducatinak fel kell kötnie a felkötnivalót. Claudio Domenicali, a versenyrészleg elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a Superbike világbajnokság éppen olyan fontos a cég számára mint a MotoGP. A Ducati a vb kevésbé jó korszakaiban is kitartott a sorozat mellett, így örömmel veszik a vetélytársak visszatértét. A Ducati Xerox csapat mindenképpen a bajnoki cím elnyerését tűzte ki maga elé célként. Az új 999-es versenygépen a mérnökök számos módosítást hajtottak végre a motoron, az idomzaton, a vázon és az elektronikán. A hajtóműben a főtengelyt, a hajtókarokat és a dugattyúkat érintették a változások. Érdekes módon a versenygép elektronikus önindítót is kapott, amely kicsúszásoknál tehet jó szolgálatot a versenybe visszaállni szándékozó pilótának. A főmérnök szerint 5 lóerővel erősebb a blokk a tavalyinál.

 
   
   

Az új első szélvédő javítja a motor aerodinamikáját. Az Öhlins TT25 első villák a svéd cég legújabb termékei és előnyük, hogy külön állítható a rugó előfeszítés az alacsony és nagy sebességekre. Új az alumínium tank, amely megengedi, hogy az elektronikai részegységek a kormány mögé kerüljenek, javítva ezzel a motor tömegeloszlásán. Az elektronika volt a fejlesztés egyik legfontosabb területe. Az új Magneti Marelli Marvel 4 központi számítógépe a Ducati MotoGP gépéről érkezett. Az összes vezetéket újratervezték hozzá. Az elektronika segítségével csökkentették a motorfékből adódó hátsó kerék blokkolást, valamint a teljesítmény leadás is sokkal egyenletesebbé vált. Mindezt az új számítógép szoftver a telemetrikus adatrögzítéssel kombinálja, így minden nyomon követhető a boxban. A speciális, szabályok által megengedett üzemanyagot a Shell szállítja, hasonlóan a kenőanyagokhoz.