Estoril nem hozott pontot

2005.04.18. 10:41

Felemás idő fogadta a pilótákat Portugáliában. A 125 cm 3-esek versenyét megelőző futamokon még az eső is eleredt, ami többnyire felszáradt, de voltak nedves foltok a pályán. Hatalmas felhők takarták el az eget a 23 körös verseny rajtja előtt is. Talmácsi Gábor a 6. helyről rajtolt, és ahogyan azt már tőle megszokhattuk, az első kanyarban Kallio mögött a 2. helyen motorozott. Hatalmas csatározás folyt az 1-3 helyezésekért Talma, Kallio és Thomas Luthi között. Talmácsi nagyon tudatosan, keményen motorozott. A 2. körben még csapattársát is maga mögé utasította és a leggyorsabb köridőt is bezsebelve vezette a mezőnyt. Majd egy végzetes jobbos kanyarban nagyot bukott, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy kisebb zúzódásokkal megúszta, viszont számára a verseny sajnos befejeződött.

Az esést követően azonnal megvizsgálták a pálya klinikáján, ahol kiderült, törése nincs. A lába és a háta fáj, a lábára 4 napig nem is állhat majd rá, pihentetnie kell. A háta akkor húzodhatott meg, amikor Luthi nekiment a fejének, de azon kívül, hogy most nagyon fáj, nincs komolyabb baja. Az orvosok azt tanácsolták neki, hogy sokat masszíroztassa és rendbe jön.

"Nagyon jó volt a gépem, és nagyon akartam a jó helyezést" - nyilatkozta Talma. Mostanra befejeződött a telemetria elemzése, ami kimutatta, hogy Talma bukását a pályán lévő vízfolt okozta. Ezt Kallio is megerősítette, aki Talma mögött volt és látta, ahogy Gábor motorja megcsúszik a vízen. De Talmát ez nem vigasztalja, sajnos mindez a tényeken nem változtat. A bukást visszanézve Talma is megdöbbent, hogy mekkorát esett és köszönetet mondott Luthinek, hogy fékezett és nem ment át rajta! Gábor örül, hogy most 2 hét pihenő jön, szüksége is lesz rá, és nagyon készül a kínai futamra.