Talmácsi első dobogós helye

2005.05.02. 09:51

A KTM csapat színeiben remekelt Mika Kallio az estorili versenyen. Nagy küzdelemben, alig egy hajszállal előzte meg Hector Faubelt a célvonalon. Talmácsi Gábor nem volt túl szerencsés, a versenyt vezetve a 3. körben egy még a pályán lévő vízfolton megcsúszott és kiesett a versenyből. Talma nagyon akart bizonyítani, ez látszott motorozásán, talán kissé túl agresszív volt a még helyenként vizes pályán, de az eset után úgy nyilatkozott, hogy tanult az esetből és már Kínában ezek szerint fog versenyezni.

125GP kategória
Edzések Talma az első edzés után elmondta, hogy ilyen szép pályát még a világon nem látott. Eddig számára a malajziai pálya volt a Nr. 1, de most már az visszaesett a második helyre. Minden box mögött van mindegyik csapatnak külön egy saját háza, ami annyira felszerelt, mint egy 5 csillagos szálloda pl. jakuzzi, plazma tv, van bennük. Motorozás szempontjából a pálya nagyon-nagyon technikás. A vadonatúj pályán az első időmérőn vizes aszfalton mentek a pilóták. A leggyorsabb Fabrizio Lai volt, de rögtön utána Talma következett szenzációs teljesítményével. Az első sorba még Aleix Espargaro és Julian Simon fért be. A második időmérőn már száraz pályán köröztek a pilóták. Délelőtt Talma első volt a szabadedzésen, és az időmérőt is sokáig vezette, de végül a 3. rajtkockára tudta behozni gépét. A legjobb időt Talma csapattársa, Kallio futotta. Közéjük Simoncelli ékelődött be, a negyedik Thomas Lüthi fért még oda az első rajtsorba. Tóth Iminek a 25. helyre sikerült kvalifikálnia magát.

Verseny A verseny rajtját fél órával el kellett halasztani, akkora eső szakad a pályára és környékére. A modern pálya azonban jól vizsgázott, a halasztás után immáron átkalibrált motorokkal és esőgumival rajthoz állhattak a pilóták. Bár Talmának nem okoz gondot az eső, inkább száraz pályán szeretett volna versenyezni. Ennek ellenére remekül rajtolt, a tőle megszokott módon elsőként lőtt ki, de a célegyenest követő kanyarok után a Lai, Kallio, Lüthi, Talma, Simon sorrend állt be. Pasini, aki a 15. helyről rajtolt már az első körben az 5. helyen motorozott. A 2. kör elején Talma feljött a 2. helyre, Simon és Lai tudott még vele tartani, Kallio elkezdett leszakadni az élbolytól. Az időközben kicsit elszakadó Lai-t a Pasini, Talma, Simon üldözőboly hamar utolérte és ebben a sorrendben vonatoztak jó pár körig.

Pasini és Lai felváltva vezették az eleinte négyes, majd Simon sisak párásódási problémája miatt háromfősre apadó élbolyt. Talma okosan ment mögöttük, nem erőltette az előzést tanulva az estorili esetből. Várta, hogy az olaszok majd csak kiütik egymást. Ez azonban most nem történt meg és a verseny végéig ez a hármas uralta a versenyt. Talma az utolsó 2-3 körre tartogatta magát és gumijait Sajnos az utolsó előtti körben két apróbb hiba miatt megcsúszott a gépe kétszer is, így már nem tudta felvenni a versenyt az első helyért az olaszokkal. Lai és Pasini rendesen gyilkolták egymást, és úgy nézett ki a tapasztalt Lainak jut az aranyérem.

Az utolsó körben Pasini végig Lai nyakán volt, de nem tudta meg csak egy pillanatra megelőzni a hátsó egyenesben. Lai azonban elsőként fordult az utolsó kanyarban a célegyenesre, de kisodródott a rázóköre és nem tudott jól kigyorsítani. Pasini mellé ért, és egy kis bodicsek után lehajrázta a rövidke egyenes szakaszon Lai-t. Talma biztosan futott be az időközben hajrázó Lüthi előtt a harmadik helyen. Talmácsi Gábor karrierje első 3. helye óriási siker a magyar motorsportnak, hiszen 1973 óta nem állhatott magyar pilóta a gyorsasági világbajnoki dobogón. Reméljük ez a szép május elsejei ajándék csak a kezdet volt, és talán tartogat még nagyobb meglepetést is Talma az év során szurkolói számára. Tóth Imi folyamatos sisak problémákkal küszködve, többször a boxba kiállva a 30. helyre jött be.

125 köbcentis futam végeredménye:
1. Mattia Pasini Aprilia
2. Fabrizio Lai Honda
3. Talmácsi Gábor KTM
4. Thomas Lüthi Honda
5. Tomoyoshi Koyama Honda
6. Marco Simoncelli Aprilia
7. Aleix Espargaro Honda
8. Pablo Nieto Derbi
9. Lukas Pesek Derbi
10. Julian Simon KTM

Gyorsasági Motoros VB 125 köbcentis kategória pontversenyének állása 3 futam után:
1. Mika Kallio FIN 50 pont.
2. Fabrizio Lai ITA 49 pont
3. Mattia Pasini ITA 46 pont
4. Marco Simoncelli ITA 41 pont
5. Hector Faubel SPA 30 pont
6. Thomas Lüthi SWI 29 pont
7. Talmácsi Gábor HUN 27 pont
8. Manuel Poggiali RSM 25 pont
9. Tomoyoshi Koyama JPN 21 pont
10. Julian Simon SPA 20 pont