Stoner folytatta sikereit

2005.05.03. 10:08

A negyedliteresek között a második futamon a szupertehetséges Dani Pedrosát nagy meglepetésre megverte a tehetsége terén szintén jól álló Casey Stoner. A Honda vs Aprilia csata ezzel az olaszok oldalára látszott átbillenni, így a kínai futamon a japán márka versenyzői mindenképpen javítani szerettek volna a mérlegükön.

250GP kategória
Edzések Az első edzésnapon a felszáradó pályán Casey Stoner volt a leggyorsabb. Nem kis meglepetésre Andrea Dovizioso alig 2 tizeddel marad el mögötte, míg az első sort Sebastian Porto és Pedrosa zárták. Rizi az első időmérőn a 23. legjobb időt teljesítette. A második napon mindenki javított idején, de így is Stoner szerezte meg az első rajtkockát. Mögötte viszont 5 Honda várta a rajtot. Pedrosa feljött a második helyre, majd Dovizioso, Lorenzo, Aoyama, Barbera volt a sorrend. Rizmayer Gábor egy helyet javítva a 22. helyről startolhatott.

Verseny A startot Casey Stoner iszonyatosan elrontotta, Pedrosa és Dovizioso jöttek el jól elől. Stoner azonban nem vacakolt, 2 kör alatt áthámozta magát a mezőny elején és átvette a vezetést. Mögötte Dovizioso, Pedrosa, de Puniet volt ekkor a sorrend. Az eső ugyan ekkor nem igen esett, de a pálya tiszta víz volt ennek ellenére a korábbi esőtől. Stoner és Dovizioso már a verseny elején elhúztak a mezőnytől és végig együtt motoroztak az élen, Stoner vezetésével. A fiatal olasz végig tolta az ausztrált, de nem tudta megelőzni. Az utolsó körökben ráadásul jobban eleredt az eső és ekkor már Stoner egyértelműen gyorsabb volt és ezzel megszerezte idei második győzelmét. A harmadik helyen sokáig de Puniet jött, de a 16. körben technikai problémák miatt visszacsúszott a mezőny hátulsó felébe. Ezután Aoyama örökölte meg a 3. helyet amit meg is tartott a futam végéig. Rizi végül a 19. helyen ért célba. Dovizioso a második helyével átvette a vezetést a bajnoki tabellán.

250 köbcentis futam végeredménye:
1. Casey Stoner Aprilia
2. Andrea Dovizioso Honda
3. Hiroshi Aoyama Honda
4. Alex de Angelis Aprilia
5. Sebastian Porto Aprilia
6. Dani Pedrosa Honda
7. Hector Barbera Honda
8. Simone Corsi Aprilia
9. Jorge Lorenzo Honda
10. Yuki Takahashi Honda

Gyorsasági Motoros VB 250 köbcentis kategória pontversenyének állása 3 futam után:
1. Andrea Dovizioso ITA 53 pont
2. Casey Stoner AUS 50 pont
3. Dani Pedrosa SPA 48 pont.
4. Alex de Angelis RSM 40 pont
5. Sebastian Porto ARG 38 pont
6. Hiroshi Aoyama JPN 26 pont
7. Hector Barbera SPA 25 pont
8. Jorge Lorenzo SPA 23 pont
9. Randy de Puniet FRA 16 pont
10. Alex Debon SPA 16 pont