Talma edzéseredményei Le Mans-ban

2005.05.15. 10:43

A lehető legrosszabb idő fogadta a versenyzőket Le Mans-ban az első szabad edzésen. A pálya egyik része még vizes a másik felszáradóban volt, így senkinek sem volt könnyű dolga gumiválasztást illetően. Talmácsi Gábor a délelőtti edzést a mezőny legjobbjaként zárta, az időmérőt pedig az előkelő 3. helyen. Gábor nagyon örül, aminek elsősorban az az oka, hogy végre akár esik, akár fúj biztosan benne van az első 5-ben, sőt az első 3-ban! Talmával eddig péntek 13-án mindig valami rossz történt és nem tartozott ez a nap kedvencei közé. De végre most megtört a jég. A 3. hely az első időmérőn semmiképpen sem mondható rossznak, vagy balszerencsésnek.

Ezen a pályán Talma eddig egyszer sem tudod pontot szerezni. A pályával, a vonalvezetéssel nincs és nem is volt korábban sem baja, de ide erős motor kell a hosszú egyenesek miatt, ami végre most végre most megvan és jól látszik az eredményén is. Úgy érzi legalább fél másodperc maradt benne, de így sem panaszkodik. A motor beállításai már majdnem tökéletesek, még dolgoznak rajta, kielemezik a telemetria adatait, és Talma megnéz, hogy hol tud javítani még.

Pénteki időmérő edzés eredménye:
1, M. Kallio KTM 1:43.693
2, M. Simoncelli Aprilia 1:44.005
3, G. Talmacsi KTM 1:44.073
4, H. Faubel Aprilia 1:44.212
5, L. Pesek Derbi 1:44.240

A szombati napont Talma megpróbálkozott a javítással de mindenki ezen igyekezett tegnap. A Francia Nagydíj második napjára is felemás időjárás volt jellemző. Míg a délelőtti szabadedzésen vizes aszfalton mentek a pilóták, délután az időmérőre felszáradt a pálya. Talma az első tréningen megismételte a tegnapi elsőségét, majd a kvalifikáción a 4. lett, javítva a tegnapi eredményén. Gábor elmondta, hogy szombaton valamiért nem érezte annyira a motort, mint tegnap. Több beállítást is kipróbáltak a versenyre. Az edzés közepén a 3 KTM egymás után ment, elől Kallio, utána Simon, majd Talma, de az egyik kanyarban Simon nagyon nagyot bukott és egy másik versenyzőt is kiütött ezzel, akit végül Talma mentett meg a komolyabb sérüléstől ugyanis gyors reflexének köszönhetően sikerült időben kikerülnie. Így végül mindketten a sóderágyban kötöttek ki, de szerencsére Talma nem esett el. Viszont ennek következtében ki kellett állnia a boxba gumit cserélni és megtakarítatnia a motort.

Mikor újra vissza tudott jönni a pályára túl sok idő nem maradt az edzésből, de így is sikerült mennie még néhány kört. Az utolsó körben Luthi mögött ment. Azt mondta, hogy a svájcinak biztosan sikerült a lehető legtökéletesebb beállíásokat megtalálnia, mert egyszerűen utolérhetetlen volt. De aggodalomra semmi ok, hiszen Talma az első sorból várhatja holnap a versenyt, ami szinte felér egy pole pozícióval az ő rajt-technikája mellett.

Szombati időmérő edzés eredménye:
1. Luthi 1'43.405
2. Kallio 1'43.688
3. Faubel 1'43.939
4. TALMACSI 1'43.940
5. Pesek 1'44.088