Új motorkerékpár-márka született

2005.05.20. 10:50

A Yamaha egy sajtótájékoztató keretében jelentette be új márkájának, a Star Motorcycles-nak a megszületését. A japán cég ezen a néven akarja futtatni a cruiser kategóriába tartozó össze motorkerékpárját. Az ötlet az USA-ból ered, ahol a japán autógyártók prémium márkáikkal (Toyota-Lexus, Honda-Acura) igyekeztek nagyobb presztízst építeni termékeik köré. A Yamaha szerint a márka manapság többet kell jelentsen egyszerű névnél, vagy reklámfogásnál.

A Star Motorcycles speciálisan a cruiserekre és azok pilótáira koncentrál. A Yamaha a tervek szerint az elosztási csatornákat, azaz a kereskedőit nem választja ketté, tehát a Star gépek a Yamahák mellett fognak állni a szalonokban. Azonban a Star motoroknak elkülönített részt szánnak. Még nem tudható, hogy a Yamaha teljesen új modelleket készít-e az új márkájának, avagy csak átnevezi a gyár jelenlegi cruisereit, hozzárakja a Star elemeket és így árulja az új név alatt. A tengeren túlra június 12-én érkeznek az új Star modellek, akkor minden kiderül. A Yamaha egyelőre nem tervezi az új márka bevezetését Európában.