Supermoto EB Magyarországon először

2005.06.06. 17:22

Az Országos Bajnoki Sorozat sújtó rémes időjárás után Magyarország sporttörténetének első Supermoto Európa Bajnokságán a motorozáshoz legmegfelelőbb időjárásban volt részünk. Így az aradi özönvizes forduló után Tökölön a repülőtéren már csak a pálya vonalvezetésével gyűlhetett meg a bajuk a versenyzőknek, mocsarakon most nem kellett átvergődniük. Az aradi gokartpályához képest ez egy sokkal technikásabb pálya volt, ami igazán kihozta a különbségeket a motorosok között. Az SM250, SM 450, és SuperQuad kategóriákban nyolc nemzet több mint 50 versenyzője állt rajthoz, hogy fantasztikus élményekben részesítse az EB-re kilátogatókat.

Az SM250-es osztályban a magyarok legnagyobb örömére Kökényesi György (Yamaha) mindkét futamban rajt-cél győzelmet aratott. A mezőny az aradihoz volt hasonló, így várható volt, hogy nagy harcok folynak majd az első helyért Kiskökény és Jan Vodochodszky (CZ, TM 250) között, ám mégsem így történt. A cseh versenyzőnek nem csak a sok éles kanyarral gyűlt meg a baja, hanem az első futamban leszakadt a kipufogója, minek következtében a futam utáni zajmérésen produkált túl magas érték miatt egy perc büntetést írtak hozzá az eredményéhez, így a második helyett negyedik lett. A második futamban bizonyíthatott volna, hogy egy hiánytalan motorral mire képes, de Kökényesit nem lehetett utolérni. A 250-esek között rajtolt még az OB sorozat Junior kategóriájában versenyző Domokos Gábor (KTM) és Szmoleniczki András (KTM) is, akik összetettben a negyedik és hetedik helyet szerezték meg, ami a nagyokkal való összevetés alapján kiemelkedő eredmény.

A SM450 osztály pályára lépésével az őrjöngés nélkülük is a tetőfokára hágott a tököli aszfalton. Az első futamba bekavart két élversenyző Ales Hlad (SLO, KTM) és Heinz Hochreiter (A, KTM) korai rajtja, amit 5 mp-es Stop&Go-val büntettek, ezért Johann Schruf (A, Yamaha) nyugodtan elhúzott az élbolytól. A második rajt viszont hibátlanul sikerült, Hlad és Schruf 9 körön át nem tudta eldönteni ki nyerjen. Alig egy méterre egymástól, a kanyarokban lökdösődve, egymásba könyökölve és a másikat letaposva harcoltak végig 20 percet. Schruf az utolsó célegyenes előtt kilőtt Hlad mögül és nyert. A nevezett 8 magyar összességében a középmezőnyben végzett és tekintve, hogy milyen külföldi klasszisok indultak, ez nagyon szép teljesítmény.

Ismét nagy sikert arattak a Quadok. A dübörgő 23 fős mezőny kissé szétszakadozott ugyan, a lengyel Pawel Sobczyk (Yamaha) elképzelhetetlen tempót diktálva lett első mindkét futamban. Az aradi bajnok, Bucsi Attila saját építésű quadjával (BM 525) a 22. rajthelyről indulva küzdötte fel magát a kilencedik és ötödik - összetettben a hetedik - pozícióba most még jobban azon izgulva, hogy kifogy az üzemanyag, mert az aradi verziónál egy még kisebb tankot sikerült felszerelni a 2,2 km hosszú pálya 9 körére. Vérre menő harcok árán lett második Tóth Demeter (Yamaha), maga mögé utasítva Farkas Tamást (Yamaha).

A másik nagy esélyes, az átépített járgánnyal versenyző Kunkli Tivadar (RST 700) összetettben a negyedik helyre jutott kemény munka árán: az RST beindítása problémás dolog, és a második futam elején lefulladt, majd' fél kör hátránnyal eredt Tivadar a mezőny után, és 11. lett.

Összességében egy nagyon jól szervezett, sikeres versenyt láthattunk, a verseny rendezősége jelesre vizsgázott az első Európa Bajnoki megmérettetésen. A nemzetköziség ellenben nem ér véget, hiszen a Magyar Bajnoki futamok nyílt kategóriájúak és most már állandó résztvevői az osztrák supermotosok és cseh quadosok, ráadásul a legközelebbi Supermoto esemény Alpok-Adria forduló is lesz egyben az OB mellett, alig három hét múlva június 26-án Kalocsán, a repülőtéren.

Lukácsy Fanni

Foto: Chronomoto - Papp Dávid